Lukács fürdő


rendszergazda - Posted on 05 július 2009

Ismét a régi pompájában fogadhatja a vendégeket a Szent Lukács Gyógyfürdő Ivócsarnoka. Az elmúlt év novemberében elkezdődött rekonstrukcióhoz a főváros 20 millió forinttal, a fürdő 5 millióval járult hozzá. Az ünnepélyes átadáskor Vajda Pál főpolgármester-helyettes megerősítette, hogy a főváros a következő négy évben másfél milliárd forintot kíván költeni a fürdő korszerűsítésére. A Lukács törzsközönsége azonban vegyes érzelmekkel fogadta a jó hírt - attól tartanak, hogy a január elsejétől induló beruházás évekre megzavarja az uszoda egyedi hangulatát. A két szabadtéri medencébe felszerelendő vízforgató berendezés "jóvoltából a most naponta cserélődő gyógyvíz helyére háromhavonta cserélt csapvíz kerülne.
A Frankel Leó úti fürdő forrásai az 1500-as években egy lőpormalmot hajtottak, a vízben már a török korban is jelentős fürdőélet folyt. (Innen ered a Rózsadomb lábánál meghúzódó kis tavacska Malom-tó elnevezése.) 1857-ben egy óbudai molnármester kezdte meg a fürdő kiépítését, maga az uszoda 1885-ben készült el. A gyógyfürdő vize valóban páratlan, s az uszoda hangulata is egyedülálló; aki akár csak egyszer is megpihenhetett a tetőteraszon, és magába szívta az egyedülálló atmoszférát, az tudja, mit féltenek annyira az állandó vendégek. A Lukács több mint fürdő, a nyugalomra vágyó fővárosiak, értelmiségiek, diákok, művészek társas helye, ahogy mondani szokták, amolyan kávéházpótló intézmény, beszélgetések, nyugodt eszmecserék helyszíne. Kevés ilyen van, nem csoda, hogy aggódnak fennmaradásáért, háborítatlanságáért.
Tény, hogy a fürdő épületeire, a medencék burkolatára ráférne felújítás, s a felszín közeli forrásokat többször fertőzte már a környék csatornáiból, elhanyagolt állapotú derítőiből beszivárgó szennyvíz; ha azonban a beavatkozás megváltoztatná a hatalmas palántafák közé ékelődött patinás kőépület hangulatát, az valóban a Lukács halálát jelentené.
Szakemberek azonban állítják: az indokoltnál nagyobb az ijedtség. Az uszoda medencéibe eddig sem gyógyvizet, hanem langyos karsztvizet illetve egyszerű termális vizet töltöttek, amelynek minőségét, élvezeti értékét a víz-visszaforgatásos mechanikus szűrés nem változtatja meg. Az átalakítás pedig nem bolygatja meg a környezetet, s mindössze néhány hónapig fog tartani. Az üzemeltető Gyógyfürdő és Hévíz Rt-nek ugyan akkor muszáj elkezdeni a munkát, mert egy 1996-os kormányrendelet értelmébe 2001-ig az ország összes töltő-ürítő rendszerben működő medencéjét higiéniás okok miatt át kell alakítani szűrő-forgató rendszerűvé.


Az Rt. Szívesen megspórolná a beruházás költségeit, s a törzsközönség aggódásra is hivatkozva, felmentést kért a kormányrendelet alól. Sőt, az ÁNTSZ elutasító határozatát bíróságon is megtámadta. Végül is, ha valóban csak annyi lesz a változás, hogy tisztább lesz az uszoda vize, a Lukács egyéb részeiben megmarad a gyógyvíz, s a környezet változatlan marad, és a rekonstrukció sem fog egy fél évnél tovább tartani, akkor mindannyian nyerünk valamit. Póta Gyula, a második kerület polgármestere pedig megígérte, hogy az önkormányzat mindent meg fog tenni a Rózsadomb keleti lejtője csatornahálózatának kiépítéséért, felújításáért, hogy szennyező anyagok véletlenül se kerülhessenek a karsztforrások vizébe.