Sz. Flórián templom


rendszergazda - Posted on 05 július 2009

Szent Flórián Kápolna

A kápolnát a XVIII. Század elején Christ Antal budai pékmester alapította a Fő utcában lévő polgári kórház számára. Először egy kisebb kápolnát építtetett, amit azonban kicsinek talált, ezért 1759-ben elhatározta, nagyobbat emeltet. Az új kápolna építésével Nöpauer Mátyás építőmestert bízza meg, aki 1759-ben el is kezdte a munkálatokat. Christ Antal még ez év tavaszán meghalt, vagyonát végrendeletileg az épülő templomra hagyta, azzal a kikötéssel, hogy itt temessék el. Az építkezés 1760-ban fejeződött be. A belső tér viszont csak 1770-re készült el. Az épület 1768-ig volt a polgári kórház kápolnája. A kórházat II. József megszüntette, helyére katonai kórház épült, majd a XIX. század közepén laktanya lett belőle. Így a gazdátlan maradt. A Főváros 1920-ban a görög katolikus egyháznak adta át, ennek megfelelően belső terét átalakították. A kápolna szobrai a Szent Anna templomba, magángyűjteményekbe, valamint a Budapesti Történeti Múzeumba kerültek. A XX. Század során többször restaurálták. A Fő utca feltöltése miatt az épületet 1938-ban 140 cm-rel megemelték. A második világháború alatt kisebb sérülések érték az épületet, a főhomlokzatán álló Szent Balázs szobor megrongálódott, ezeket az 1950-es években helyreállították. A kápolna ma is a Görög Katolikus Egyház tulajdonában van.