2005_2006


rendszergazda - Posted on 18 március 2010

Legfrissebb országos eredményeink

Idén 11. alkalommal került megrendezésre 2006. június 17-én a franciaországi székhelyű Nemzetközi Tudományos és Technikai Diákalkotók Versenyének Magyarországi Döntője a TIT Stúdió Egyesület és a Budapesti Ismeretterjesztő Társulat rendezésében a TIT Stúdió székházában ( Bp. XI., Zsombolyai u. 6.).

 

A versenyre nemcsak magyar, hanem külföldi vendégdiákok is neveztek bemutatva találmányaikat a zsűri és az érdeklődő látogatók számára. A zsűri elnöke Beck Mihály akadémikus volt.

A hazai döntő első három helyezettje:

I. Ladik Szabolcs, Szilágyi Miklós (Bánki Donát Műszaki Középiskola, Nyíregyháza),
II. Kiss Anikó, Döbrentei Gábor (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest),
III. Pákó Judit (ELTE Radnóti Miklós Gimnázium, Budapest)

- az Európai Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításon képviseli találmányaival és kutatásaival hazánkat a spanyolországi Tarragonában 2006. július 16-23. között.

A magyarország döntő további résztvevői között értékes jutalmakat - külföldi kirándulásokat, szabadegyetemi bérleteket, tárgyjutalmakat - osztottak ki a szervezők elismerve és további tudományos kuatatómunkára ösztönözve az általános és középiskolai diákokat.

A rendezvényről riportfilmet készített a Duna Televízió. A NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS ÉS TECHNIKAI DIÁKALKOTÓK MAGYARORSZÁGI VERSENYÉNEK EREDMÉNYE 2006. június 17.

A nemzetközi versenyre kijutottak (Tarragona, 2006. július 16-23.)

I. Ladik Szabolcs, Szilágyi Miklós - Téma: Marsjáró Bánki Donát Műszaki Középiskola, Nyíregyháza
II Kiss Anikó, Döbrei Gábor - Téma: A sokarcú szilícium Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
III. Pákó Judit Téma: Kenjem? Ne kenjem? Allergének kimutatása kozmetikumokban ELTE Radnóti Miklós Gimnázium, Budapest

Loire menti kirándulást nyertek:
Fóris Borbála, Haraszti Réka - Téma: A konyhaművészet kulisszái mögött Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
Baráth Áron - Téma: A felületi feszültség és mérése Széchenyi István Gimnázium
Kiss Marcell - Téma: A szárazelemek jobb kihasználása Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest
+ tanár: Hobinka Ildikó (Fazekas Mihály Gimnázium)

Szabadegyetemi bérletet nyertek:
Papp Ildikó, Polenyik Dóra, Lantos Csilla - Téma: Miről mesélnek a csillagok
Bárdi Nóra, Mikkel Kata, Nagy Fruzsina - Téma: Az égi vadász
Fekete Fruzsina, József Zsófia - Téma: Az Univerzum, avagy mit rejt a fölénk feszülő égbolt
+ tanár: Dr. Jarosievitz Beáta
Mindhárom csapat: Ady Endre Fővárosi Gyakorló Kollégium, Budapest

 

Tárgyjutalomban részesültek:
Bárdi Nóra, Mikkel Kata, Nagy Fruzsina - Téma: Az égi vadász, Ady Endre Kollégium, Budapest
Karáth Kata - Téma: Misztikumok az állatok birodalmában Magyar László Gimnázium, Dunaföldvár
Kiss Zsombor, Bede Domokos - Téma: Optikai leckék 3.sz. Általános Iskola, Nagykároly (Románia)


Az összes résztvevő oklevelet vehetett át