április


rendszergazda - Posted on 17 augusztus 2009

B-ADY teremben új kondigépek kipróbálása, átadása

Ápr. 4. József Attila est

 

Ápr. 11. - Ünnepélyes díjátadás a fotópályázat nyerteseinek (bővebben)

 

Ápr. 12. József Attila szavalóverseny

Fekete Fruzsina, kollégiumunk egyik 9. osztályos tanulója részt vett a Deák Ferenc Kollégium által megrendezett József Attila szavalóversenyen, ahonnan második helyezéssel tért haza.


Károly Róbert Történelmi vetélkedő

A Kós Károly Kollégium által minden évben megrendezésre kerülő történelmi vetélkedőre az idei évben is jelentkeztek az Ady Kollégium kis csapatai. A 2005. április 12-i versenyen két, négyfős csapattal vettünk részt. A Károly Róbert Magyarországa témakörében szervezett vetélkedőn az egyik csapat az elérhető maximális 83 pontszámból 60 ponttal a 19. helyen, a másik 53 ponttal a 23. helyen végzett. A két csapat résztvevői:
I. Wéber Dóra, Wéber Rita, Barát Kornélia, Bartus Boglárka.
II. Deák Liliána, Katona Zsófia, Gyulai Judit, Gyenes Zsófia.
A verseny témaköre érettségi tétel, így a versenyre való felkészülés jelentős segítséget nyújtott a diákok további tanulmányaihoz.