Év fája

Rövid ismertető az” Év fája, az év madara” akcióról

1996 óta egy Németországból indult mozgalom hatására hazánkban is minden évben megrendezésre kerül az év fája és madara választás. A választás célja, hogy a természeti kincsnek számító hazai erdőkben élő gyönyörű fákra, illetve madarakra széles körben felhívja a figyelmet.

A hagyományoknak megfelelően 2008-ban is a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Növénytani és Természetvédelmi Intézete által összehívott kuratórium választotta ki az „év fáját”, ezúttal a törékeny fűzt, a múzsák szent fáját.

2008-ban az év madaráról a hagyományoktól eltérően nem egy testület döntött a beérkezett javaslatok alapján, hanem a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapját felkereső látogatók választották azt meg. A legtöbb szavazatot 2008-ban a kanalas gém kapta.

A több mint egy évtizede tartó kezdeményezés jó alkalom arra, hogy az adott évben az illető fafajról, illetve madárról ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, és kicsit közelebb hozzák hozzánk a kevésbé ismert fajokat, hiszen közös felelősségünk a jövő generációjának környezettudatosságra nevelése.

AZ ÉV FÁJA 2008 - TÖRÉKENY FŰZ

A fűz mitikus fa: a múzsák szent fája volt, akiknek a lakhelye a Helikon, a Fűzfák hegye. A középkorban a fűzfát a boszorkányok és a tündérek szent fájának tartották. Az európai néphitben a szomorúfőz a boldogtalan szerelem és a gyász jelképe.

A füzek az északi mérsékelt égöv jellemző fás nemzetsége, amely evolúciója során a nagy termetű fáktól a néhány centiméteres törpecserjékig különböző életformákat hozott létre. Jellemzőjük a nagy nedvesség- és fényigény. Erdőgazdasági jelentőségük rendkívül nagy, mivel szélsőséges körülmények között is képesek megélni, még az állandó vízborítást is elviselik. Legismertebb faja a térségünkben is honos fehér fűz (Salix alba), szomorú fűz (Salix alba cv. vitellina), valamint a kecskefűz (Salix caprea) és a törékeny fűz (Salix fragilis). A törékeny fűz (vagy más néven csörögefőz) nevét onnan kapta, hogy éves hajtásai a tövüknél már kisebb nyomásra is pattanva törnek. Törzse gyakran görbe, erős ágakra bomló. Lombozata ritka, de koronája széles, gallyai derékszögben elállók. Kérge barnásszürke, mélyen és kissé hálózatosan repedezett. Levelei lándzsásak, 7-16 cm hosszúak, az alsó harmadukban a legszélesebbek. Virágzatai leveles törpehajtásokon fejlődnek, a porzós füzérek tömöttebbek, mint a fehér fűznél. A zöld színű virágok magháza rövid kocsányú, a bibeszál is rövid. Termése apró, 3 mm-es molyhos felületű, kúpos, zöld tok, két hátrahajló kopáccsal nyílik. Magvai pelyhesek, fehérek. Júniusban érik.

Elterjedése:

Euroszibériai faj, a kontinentális Európában a síkságok, Közép- és Nyugat-Európában már inkább a hegy-és dombvidéki patakok mentén húzódik meg. Hazánkban főleg északkeleten és az ország nyugati részén fordul elő. A sík vidékeken szórványosan jelenik meg, a Tisza mentén. Vízigényes fafaj, szélsőséges körülmények között is képes megélni, még az állandó vízborítást is elviseli. Jó mézelő Társaihoz hasonlóan kérgében szalicin, a lázcsillapítás egyik legfontosabb eleme található.

Forrás: Bartha Dénes - Dendrológia;
Veszprém megyei Erdészeti Igazgatóság