Névadónkról

Ady Endre élete és munkássága

Ady Endre született 1877. november 22-én Érmindszenten (ma Románia) - meghalt 1919. január 27-én Budapesten. A magyar irodalom egyik legnagyobb lírikusa. Elszegényedett, nemesi családból származott. A középiskola befejezése után egy darabig jogot tanult, majd 1899-ben közreadott egy jelentéktelen kötetet, Versek címmel. 1900-tól haláláig újságírással kereste kenyerét. 1903-ban megjelent 2. kötete, amely a Még egyszer címet kapta. Már magán viselte a rendkívüli tehetség keze nyomát. 1906-ban kiadott 3. kötetével, az Új versekkel Ady valósággal berobbant a magyar irodalmi életbe. A magyar költészet jórészt stagnált a XIX. sz. végén és a XX. sz. elején. Petőfi és Arany utánzói uralták a színt. A néhány eredeti költő egyike sem volt annyira erőteljes, hogy nagy hatást gyakoroljon a közönségre, amelyet így teljesen váratlanul értek az új idők új dalai, ahogy Ady nevezte műveit. Versei formailag, tartalmilag és nyelvileg egyaránt forradalmiak voltak, konvenciókkal szakító ragyogó nyelvezete különösen a szokatlan jelzők, szimbólumok használata valósággal sokkolta a közönséget. Adyt, aki újságíróként hosszabb időt töltött Párizsban tapasztalatai arról győzték meg, hogy Magyarország szűklátókörűen anyagias, helyenként sértő kirohanásokat intézett hazája ellen. Ady sorozatos támadások céltáblájává vált, amelyből politikai küzdelem bontakozott ki. Adyt az őt prófétaként tisztelő radikálisok támogatták, míg a jobboldali nacionalisták szidalmazták. Később műveiben Ady még magasabb szinten fogalmazta meg társadalmi és politikai kritikáját. Hazája társadalmi problémái és az első világháború által okozott szenvedések mély átérzése olyan inspirációt jelentett számára, melynek révén művészileg új módon tudta kifejezni fájdalmát és haragját. Ekkorra azonban már kicsapongó életmódja által aláásott egészsége egyre kevésbé bírta az állandó munka megterhelését. 12 év alatt tíz verseskötetet jelentetett meg, továbbá több elbeszélést és számtalan újságcikket. Szerelmes versei meglepően eredetiek, különösen a testi szerelem misztikus megközelítésében. Vallásos költészetében, melyet sokan istenkáromlónak véltek, azt az Istent kutatta, aki "van valamiként: / minden Gondolatnak alján. / Mindig neki harangozunk, s óh, jaj, / én ott ülök a balján."